BakosFotó 2010.01.16. 00:34

Hová tűnt a sok virág

Nagy még a lelkesedés, remélem kitart még egy ideig.

 

Nem vártam sokat az első fotós jegyzettel. Még is csak fotós (legalább is olyan ember akinek a nyakában fényképező gép van) vagyok.

Viszont ez a bejegyzés egy szomorú esemény miatt született.

1942/43 telén a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája zajlott távol az országtól, a Szovjetunió területén. A Don menti tájat – ahol több mint 200 kilométeres frontszakasz őrzése volt a magyar honvédek feladata – Don-kanyar, doni front, sőt: a doni pokol néven őrizte meg a történelmi emlékezet. 1942/43 telén itt semmisült meg a második magyar hadsereg nagy része. A leghevesebb szovjet katonai támadások 1943. január 12-én a magyar-német védelmi vonal leggyengébb pontjára, Uryw környékére összpontosultak. A „pergőtűz” után az első vonalban maradt túlélők még visszaverték a támadást, de január 14-én az ellenség végérvényesen kettészakította a magyarok egységeit és azok háta mögé kerültek.

Tisztelet a hősöknek

 Városomban, Egerben is megemlékeztek. Szégyellem magam az egriek helyett is. Nekem is, mint majdnem minden magyarnak, sajnos van miért emlékezni erre a tragédiára. Még sem vették a fáradságot, hogy kikelve a fotelból, kikapcsolva a televíziót, elhelyezzék az emlékezés gyertyáit. Két és félszer annyi ember veszett oda a Donnál, mint Eger lakossága. Mégis csak kb. 30 hazafi érezte úgy, hogy a hóesés és a hideg ellenére nem hagyja feledésbe merülni a hősök emlékét.

Remélem jövőre többen leszünk.

További képek:

egerjobbik.hu/index.php

Címkék:don eger jobbik fotózás hősök don kanyar 1943 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bakosfoto.blog.hu/api/trackback/id/tr501675985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása